Nekünk az Ön jóléte, egészsége az első

Legyen sikeres - távmunka az Ön szolgálatában

„Életünkben csak egyszer kell elkötelezni magunkat, hogy bekopogtasson hozzánk a siker.”

Hugo René Ortiz


szamitogepes_no.jpg


Szeretettel köszöntöm, Harasztiné Meskula Márta vagyok, a Yess Plus üzletrendszer üzleti partnere. Családommal "Somogyország fővárosában" Kaposváron élek. Mivel itt kevés az álláslehetőség, és a meglévők is nagyon bizonytalanok, alúlfizetettek, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálok egy üzleti vállalkozást,  olyat amit a munka mellett is csinálhatok, és ami nem igényel komoly befektetést sem. Én bizony "kétlábon" szeretnék állni a világban.


  

   „Törekedj a csillagok felé, mégha kaktuszokon kell is ágaskodnod."

Susan Longagre


Olyan munka lehetőséget kerestem tehát, amit otthoni munkaként, távmunkaként is tudok végezni, amit több százezer forint kifizetése nélkül is csinálhatok, ahol nem kell egyedül állnom a világban, hanem egy segítő csapat tagja lehetek, és ahol a fejlődésem, tudásom gyarapodása is biztosított. Kezdetben csak másodállásként, de az üzlet ahogy fejlődik, később főállásként lehet folytatni ezt a tevékenységet  Én már rátaláltam erre az üzletre, úgy hívják Yess Plus!

Ön mit akar kezdeni az életével?

Talán elégedett a fizetésével?

Úgy gondolja Ön csak ennyit érdemel?


"Mindig lépj tovább, ha imádod az életet, a bajaidat pedig mindig hagyd magad mögött." John Mccain


Otthoni munka lehetőséget ajánlok azoknak, akik szeretnek  és akarnak dolgozni, hiszen  akarat, szorgalom és kitartó munka nélkül nem lehet az ember sikeres.  Az sem elhanyagolható, hogy a Yess Plus rendszerben mindig jár Önnek valami plusz. Mivel ez a távmunka, vagyis az Ön üzlete aktivítást kíván (azaz havi vásárlást) ezért szükséges párezer forint havonta, amit később már a passzív jövedelméből fedezhet. Napi 2-3 órás  munka  a rendszerben elérhetővé teszi álmai megvalósítását.

Nem lehet vele máról holnapra meggazdagodni, de egy-két év alatt nagyon, mégis ha azt az üzletet keresi, ahol kevés munkával gyorsan meggazdagodhat, akkor a Yess Plus nem az Ön üzlete, azonban ha dolgozni is hajlandó érte, akkor ez egy olyan jövedelem forrás, ami biztonságot ad nem csak az elkövetkezendő években, de nyugdíjas korában is. Ahhoz azonban hogy sikeres legyen persze tanulni  kell! Ezért biztosítunk tagjainknak különböző képzéseket, pl. webkonferenciát, Yessnapokat stb.. Hiszen meg kell tanulni az üzlet építésének minden fortélyát, és át kell alakítani  szemléletünket. Vagyis alkalmazotti szemléletből vállalkozóvá kell válni és pozitívan tekinteni a világba és ezt nem lehet tanulás nélkül elsajátítani.

muvelodo_galamb.jpg 



Yess Plusz, egy olyan üzlet, ahol mindig jár Önnek valami plusz!


Feliratkozás hírlevélre:

Az alábbi adatokat szíveskedjék megadni:

Név
cím
e-mail címe

forint20000.jpg

Elérhetőségeim:

Harasztiné Meskula Márta

meskulamarta@gmail.com
tel: 06 20 2902734 
skype:meskula.marta
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 19
Heti: 57
Havi: 83
Össz.: 6 150

Látogatottság növelés
  |  

  |  
Oldal: Esély a sikerre
Nekünk az Ön jóléte, egészsége az első - © 2008 - 2010 - biotermek-egeszseg.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ComNetOrgDomain.Com támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: